3.

Tom lakása nem volt valami nagy, de Köln viszonylag csöndes negyedében feküdt.

- Ez itt a konyha. Arra van a nappali, az ott a dolgozószobám, ott alhat, ha nem zavarja a sok dosszié. Ott az én hálószobám, erre meg a fürdőszoba van. Ha valamit nem talál, csak szóljon. – kalauzolta Tom.

- Nem, köszönöm, azt hiszem, minden rendben lesz. – felelte a lány fáradtan.

- Akkor jó. Nekem most el kell mennem egy találkozóra. A konyhában talál vacsorát. Azt tanácsolom, zuhanyozzon le, egyen, majd aludjon egyet.

- Rendben. – de a következő pillanatban Amy kizökkent addigi bágyadtságából, és már-már riadtan nézett a férfira. – De, Herr… izé…

- Kranich. Tom Kranich. – segítette ki a lányt és még egy elbűvölő mosollyal is meglepte.

- Szóval, Herr Kranich. Mennyit kér ezért a… az albérletért?

Tom meglepetten felvonta a szemöldökét.

- Ezt majd később megbeszéljük. Most sietnem kell. Hagyok itt magának egy kulcsot.

Azzal a férfi leakasztott egy másik zakót, biccentett egyet köszönésként, majd kisietett a lakásból.

Amy megfogadta Tom tanácsát és gyorsan lezuhanyozott. Jólesett neki a meleg víz, de nem mert sokat használni. Mint ahogy nem mert sokat enni sem, pedig eléggé éhes volt.

Szerény vacsorája után nekilátott, hogy kipakolja a szükséges dolgait. A könyvtárban dolgozott, de jelenleg épp levelezős tanfolyamot végzett – történész szeretett volna lenni, vagy egyetemi történelem professzor. Sorra kerültek elő a különböző történelmi könyvek és dossziék, köztük egy jó vastag enciklopédia is. Miután mindent elővett, Amy leült és az enciklopédiát tette maga elé.

Szokták mondani az emberek, hogy a látszat csal. Ez különösen igaz volt az enciklopédiára: a 250. és a 300. oldala között egy beépített laptop volt. A lány gyakorlott mozdulattal nyitotta fel. Nem sokat várt – gyorsan begépelt egy rövid levelet, majd elküldte az e-mailt. Mihelyt elment, átírta kissé, majd elküldte egy másik címre.

Miután kikapcsolta a gépet, megdörzsölte az arcát, hogy összeszedje magát. Elkezdett körözni a lakásban, hogy rendezze a gondolatait. Megállt az előszobában és belebámult a tükörbe. Egy kissé nyúzott lány nézett vissza rá, aki a szemébe lógó alig-kócos tincsével inkább kinézett egy 19 éves egyetemistának, mint egy 29 éves könyvtáros-asszisztensnek. Megrázta a fejét, majd Tom hálószobájából előkotort magának egy paplant és egy párnát. Gyorsan megágyazott a dolgozószobában és lefeküdt. Nem tudott könnyen elaludni – végig az járt a fejében, hogy mivel fizetheti ezt vissza a férfinak, meg hogy még be sem mutatkozott a vendéglátójának.

A gyártelepen három sötét alak állt egy raktárépület előtt. A betontömb kapuja nyitva, a fény csak úgy ömlött ki – áradatként hasított bele az éjszakába. A három férfi mégis félhomályban maradt.

Odabentről munkagépek és futószalagok zaja szűrődött ki. A munkások faládákat bontogattak és számítógépeket pakoltak ki. A mozdulataik azonban elárulták: itt többről van szó.

- A munkálatok a várt ütemben haladnak. – mondta a legmagasabb férfi a társainak – egy alacsony, fiatal amerikainak és egy ősz hajú férfinak.

Az idős ember csak bólintott – lerítt róla, hogy ő a főnök.

- És mi lesz a rendőrséggel?! – szólt közbe az amerikai.

- Velük nem lesz gondunk, az egyik legjobb emberem már megkezdte a kiiktatásukat. – felelte az ősz hajú. Szivarja vészjóslóan felparázslott, majd tovább folytatta – Nem várakoztathatjuk meg a vevőt, mindennek pontosan kell lezajlania. Most pedig menjetek – holnap időben induljon az első szállítmány.

A két fiatal férfi bólintott, majd besietett a raktárba. Az idős pasas beszállt az árnyékban várakozó limuzinba, ahol a sofőr egyből átnyújtotta a telefont.

- Wagner. – szólt bele a férfi. Miközben hallgatta a jelentést, kinyitotta az első ülésbe épített számítógépet. Egy új üzenete érkezett. Az e-mail rövid és tömör volt, mégis egyenként átolvasott minden szót. Jóval később válaszolt csak a telefonba – Minden a terv szerint halad. – letette a kagylót, majd a sötét limuzin beleveszett az éjszakába.