Trigun
darwine 2006.03.19. 21:43
Wolfwood
In Memoriam Nicholas D. Wolfwood

„Mit csinálsz, idióta?! Melletted van, használd!”
7 évesen fogott először fegyvert, hogy mostohaapját megölje. Elmondása szerint meglepően könnyen ment. Ez után Chapel, az egyik guang-ho-bárd veszi szárnyai alá. A kis Nick egyre inkább abban reménykedik, hogy élete megváltozik és jobb lesz – de minél jobban várja ezt, annál kevesebb reménye marad. Felnőttként pap lesz, alapít egy gyermekotthont, hogy az árva gyerekeknek jobb sorsa legyen, mint neki volt. Ez jelenti az életét. Valószínűleg ezt használja ki Knives is – Chapel-en keresztül kapcsolatba lép Wolfwood-dal. Azt az utasítást adja neki, hogy keresse meg a Humanoid Tájfunt, és vigye elé. A pap ezt először visszautasítja, de Knives válasz elé állítja: vagy elvégzi azt, amit kér tőle, vagy az árváknak baja esik (ebben nem vagyok teljesen biztos, mert csak a párbeszédekből és monológokból vettem ezt ki). Nicholas nem meri kockáztatni a gyerekek életét, és a Humanoid Tájfun után megy.
Vash-sal, Meryl-lel és Milly-vel a sivatagban találkozik. A trió épp May városába tart és útközben megmentik a pap életét, aki először kicsit szerencsétlen színben tűnik fel, de hamar kiderül hogy legalább olyan jó mesterlövész, mint Vash. Hamar mindannyian megszeretik.
Igen különös fegyvere van: egy hatalmas és nehéz kereszt. Ez tulajdonképpen egy ’sok az egyben’ fegyver: több 45-ös Colt-ot, géppuskát, páncéltörőt és rengetek lőszert tartalmaz.
Vash és Wolfwood sokban hasonlítanak: szeretik a szép nőket és az italt sem vetik meg.
Wolfwood kíméletlenebb, mint Vash. Nem ért egyet azzal, hogy soha senkit sem szabad megölni – ezért sokat vitatkoznak Vash-sal. Mégis mindig kiállnak egymás mellett.
A sorozat folyamán Wolfwood jelleme nehezen rajzolódik ki. Egyszer nagylelkű, segítőkész és kedves, másszor kiismerhetetlen és hűvös. Igazi énjét a 23. epizódból ismerhetjük meg. Kiderül, hogy gyengéd érzelmeket táplál Milly iránt, és már rég nem érdekli a feladata. Chapel-t is megöli, de súlyosan megsebesül. Még elmondja Vash-nak, hol találja meg Knives-ot, majd utolsó erejével a templomba megy. Itt az oltár előtt láthatjuk őt – nem igazán vallja meg bűneit, de itt kiderül minden, ami lényeges. Nem akar meghalni – itt akar maradni Vash-sal, Meryl-lel, de főleg Milly-vel. Egy új életet akar kezdeni. Szinte könyörög Istenhez. És itt volt az a pont, amikor nem bírtam megállítani a könnyeimet: keze lehanyatlott, szeme szép lassan becsukódott. Meghalt. Ez talán jelképes is: sosem úgy élt, mint egy pap. És elég könyörtelen dolognak hangzik, de Isten talán ezzel büntette meg. Nem kapott második esélyt.
Nagyon szeretem Wolfwood-ot. Először egyik osztálytársam füzetén láttam meg a figurát és már ott nagyon tetszett. Aztán megtudtam, hogy a Triugun-ban van. És alig vártam, hogy feltűnjön. Nem hiába. :) Méltó párja Vash-nak.
Ezzel a kis írással (úgymond) emléket szerettem volna állítani neki. Soha nem sajnáltam még ennyire egyetlen hőst sem, aki meghalt. Azt akartam, hogy jöjjön vissza. De úgy látszik, az ő sorsa nem ez volt.
Wolfwood – the Priest
„What kind of church man are you anyways?”
|