10.

Tom és Semir Köln külvárosa felé tartott. Andrea gyorsan megtalálta Wagnert. Egyelőre azonban csak mint a NeoComp volt tulajdonosát keresték fel. Nem állhattak oda azzal, hogy fegyvert csempészik.

Wagner egy nagy, kastélyszerű házban lakott. A vasrácsos kapu mellett kamera figyelt, a ház rokokó homlokzatát bokrok rejtették el.

A csöngetésre egy szobalány nyitott ajtót. A két férfi bemutatkozott és felmutatta az igazolványát. Bevezették őket egy szobába – talán a dolgozószoba lehetett.

- Jól megy az öregnek. – állapította meg Semir, miközben várakoztak. – Ha egy szállítmányozási céggel ennyit lehet keresni, otthagyom a rendőrséget…

- Magamra hagynál? – nézett rá Tom tettetett kétségbeeséssel. – De én is el tudnám fogadni ezt a házat személyzettel együtt…

Akkor azonban nyílt az ajtó és belépett Wagner.

- Uraim?

- Jó napot. Gerkhan, Autópályarendőrség. A kollégám, Kranich.

Ismét felmutatták az igazolványaikat, majd Wagner hellyel kínálta őket.

- Miben segíthetek?

- A vállalata miatt jöttünk. Öné volt a NeoComp, igaz? – kezdte Semir.

- Jól mondja, csak volt.

- Talán tudna valamit mondani erről a kamionról. – Tom elővett egy fényképet a tegnapi üldözésről, amit egy kamera rögzített az autópálya mentén. Wagner elvette és alaposan megnézte.

- Mit mondjak róla?

- A kamion tegnap balesetet okozott. Talán hallott róla a hírekben. – folytatta Semir. – Ráadásul lőttek róla.

- Talán tudna segíteni, mi lehetett a szállítmány és az uticél? – tette hozzá Tom.

Wagner végigmérte a két férfit.

- A céget pár éve eladtam, mikor nyugdíjba mentem. Keressék fel az új tulajt – Wolfgang Mayert. Ő többet tudna segíteni.

- Csakhogy Mayernek tegnap előtt balesete volt és tegnap belehalt a sérüléseibe. – Tom várakozóan nézett Wagnerre. Mellette Semir szinte belefúrta a tekintetét az öreg arcába. Ki akarták ugratni a nyulat a bokorból.

Wagnernek azonban csak épphogy megrándult egy ránc a szeme sarkában.

- Ez roppant sajnálatos. Mayer jó fiú volt, csak volt pár botlása. De hát kinek nincs?

A két nyomozó összenézett.

- Tehát a tegnapi szállítmányról nem tud semmit

- Mint mondtam, eladtam a céget. Nem tartottam a kapcsolatot Mayerrel. Bár lehet, hogy kellett volna… - Wagner felállt, jelezve, hogy részről véget ért a társalgás. – Nos, uraim, sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.

- Mindenesetre, ha mégis eszébe jut valami, kérem, hívjon. – Semir átadott egy névjegyet, majd Tommal együtt távozott.

Wagner visszarogyott a fotelébe és szivarra gyújtott.

Kinyílt a szomszéd szoba ajtaja és a magas férfi lépett be, nyomában Amyvel. Mielőtt megérkezett a rendőrség, épp a Mayer gépéről leszedett anyagot mutatták meg Wagnernek.

A férfi leült a főnökével szemben és feltette a lábát az asztalra. Amy az ajtónál maradt és a könyvespolcnak dőlve figyelte a két férfit.

- A rendőrség máris túl sokat tud. – mondta a magas és ő is rágyújtott egy szivarra.

Wagner Amyre nézett.

- Tudd meg, mit tudnak már. Aztán tegyétek el az útból ezt a két zsarut. Kezdenek túl veszélyesek lenni.

A magas férfi és a lány csak bólintott, majd elindultak a dolgukra. Amy maga sem tudta miért érzett gombócot a torkában.

A gombóc estére sem múlt el. Sőt, csak erősödött, akárhányszor Amy a feladatára gondolt.

Nem faggatta ki Tomot, hisz pontosan tudta, mennyit tud a rendőrség – ő küldte az e-mailt a múlt éjszaka. Így simán fent tudta tartani a szegény lány látszatát, aki csak a nagybácsija segítségére vár.

Természetesen meleg vacsorával várta a férfit. Vacsora közben megint beszélgettek, mintha régi ismerősök lennének. Amy azonban nem tudott megszabadulni a gondolattól, hogy holnap meg kell ölnie azt, aki befogadta és szállást adott neki. Még akkor is, ha az egész csak egy színjáték.

A délután folyamán a magas férfival kidolgoztak egy tervet, hogy csalják lépre a két nyomozót – és ebben Amynek is nagy szerepe volt.

Vacsora után Tom segített Amynek elmosogatni.

- Igazából már tegnap meg akartam kérdezni, de hol dolgozol? – kérdezte a férfi. Törölgetés közben gyakran nézett a lányra.

- A könyvtárban. Asszisztens vagyok. – felelte Amy. – De most épp egy levelezős tanfolyamot végzek, tovább szeretnék lépni.

- Merre?

- Történésznek, vagy történelem-professzornak… Ezt, azt hiszem, szívesen csinálnám.

- És mi az, ami nagyon érdekel? Vagy nem akarsz specializálódni?

Amy letette a kezében lévő tányért és elgondolkodva nézett maga elé.

- De, talán igen… Közép-Amerika története kifejezetten érdekel. Maják, inkák, aztékok… Lenyűgöz a kultúrájuk és a tudásuk.

- Nem szerettem a történelmet. Már csak annyit tudok a majákról, hogy Közép-Amerikában éltek. – nevetett fel Tom.

- És mi volt az, amit egy leendő rendőr szeretett az iskolában? – kérdezett vissza a lány.

Most a férfi gondolkodott el egy picit.

- A verekedések és a tesióra! – mondta, majd vigyorogva kihúzta magát.

- No az meg is látszik… - Amy pajkosan Tomra kacsintott, majd megtörölte a kezét. Végeztek a mosogatással és legszívesebben elmenekült volna a férfi közeléből.

Tom azonban elé állt. A lány nem tehetett mást – belenézett a férfi szemébe. A szürkéskék szemek vágyakozva néztek rá.

Tom megfogta Amy állát, és mielőtt az ellenkezhetett volna, gyengéden megcsókolta.

Amy megborzongott, amikor megérezte a férfi ajkait a száján. Egy pillanatra minden a feje tetejére állt és káosz uralkodott el benne. Azonban gyorsan kapcsolt és hátra rántotta a fejét. Az ujjait Tom ajkaira tette, hogy visszatartsa őt.

- Ne, kérlek, ezt ne… - suttogta. Zaklatott volt, már-már zilálva lélegzett. Nem bírt tovább a férfival maradni. – Én most lefekszem. Jó éjt.

Kifutott a konyhából és bezárkózott a dolgozószobába.

Tom behunyta a szemét és párszor belefejelt a konyhaszekrénybe. Nem értette a lány viselkedését, de azt tudta, hogy elszúrta a dolgot.