5.

A Meiramar zavartalanul siklott a Földközi-tengeren. Mivel a Nap már elég közel járt a nyugati horizonthoz, kezdett felerősödni a szél. A vacsoraidő is közelgett, így visszatértek a kabinjaikba.

A szobákat az egyszerűség és a kényelem jellemezte. Valamiért franciaágy volt minden szobában, ezen kívül egy kicsi asztal két székkel, beépített szekrény, TV, éjjeliszekrénykék. Egy pici fürdőszoba nyílt a sarokból. Az apró kabinablakokon át már lehetett látni az éjszaka első jeleit.

A két szobát egy tolóajtó választotta el, ami most nyitva állt, nagyobbá téve a helységeket.

Amy, Andrea és Semir kezdtek feloldódni, Tomnak azonban még mindig nehezére esett a társalgás.

- Tetszik ez a hajó. – mondta Andrea, miközben a bőröndjéből pakolt ki, - Az embernek eszébe se jutna, hogy itt bármi törvényelleneset csinálnának.

- Épp ezért tökéletes rejtekhely. – felelte Semir az ajtóból.

- És van már valami terv, hogyan akarjuk lebuktatni a bandát? – kérdezett közbe Tom. Ez volt a leghosszabb mondat, amit reggel óta mondott.

Amy felvonta a szemöldökét. Kérdőn nézett a férfira, mintha nem lenne biztos abban, hogy neki szólt a kérdés. Mivel sem Semir, sem Andrea nem mozdult, a kezébe vette az irányítást. Ők négyen most egy csapat voltak, és fontos „küldetésük” volt.

- Először is nézzük át az útvonalat, hátha rájövünk valamire. – kezdte a lány és egy prospektust terített ki az ágyra. Miután mind a négyen körülülték, folytatta. – Most péntek van. Ma este indultunk Livornoból. Holnap reggel kötünk ki St. Tropezban, és csak délután indulunk tovább Barcelonába, ahová menetrend szerint vasárnap reggel fél 8-kor érkezünk meg. Városnézés, ebéd, majd hajózunk tovább Ibizára. Ott maradunk egészen keddig…

- Vagyis van elég idejük kicserélni a mosott pénzt! – vetette közbe Semir.

- Mi is erre gyanakszunk. – folytatta Amy. – Azonban ez még csak a negyedik nap. Lehet, hogy később cserélnek. Lehet, hogy ők is túl gyanúsnak tartják Ibizán cserélni.

- Ha én csinálnám, tuti nem Ibizán adnám le a lét. – vélekedett Tom. – Inkább valahol olyan helyen, ahol nem tartózkodik sokat a hajó.

- Mik a lehetőségek még Ibiza után? – kérdezte Andrea.

- Kedden délben indulunk Ibizáról – vette vissza a szót Amy. – És több, mint egy napos hajózás után, szerdán kora délután érjük el Tuniszt. Aznap este indulunk tovább, csütörtökön érkezés Messinába. Ott sincs sok idő, este fél nyolckor kifutunk és megyünk tovább Nápolyba. Érkezés péntek reggel, indulás délután és jövünk vissza Livornoba.

- Ergo Ibizán kívül Tunisz és Messina jön szóba. – foglalta össze Semir.

- Meg Nápoly. – egészítette ki Tom.

Andrea elgondolkodva meredt a prospektusra.

- De Amy…

- Anita!

- … Anita. Hogy akarjuk kideríteni, hol cserélnek? És mi van, ha nem is a hajón mossák a pénzt, hanem itt csak szállítják? Sok kézen átmehet itt és még csak gyanút sem fog senki.

- Nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt sem. – felelte a lány. – Azonban, mint mondtam, ti csak élvezzétek az utat, majd én utánanézek a dolgoknak.

- Jó ötlet ez? – kérdezte Semir.

- Fölöslegesen ne kockáztassunk. De kapcsolatban maradunk egymással. – azzal Amy egy táskát vett elő a bőröndjéből. Négy átlátszó és négy fekete bogyót vett elő. – Ezekkel tudunk majd kommunikálni. Az átlátszó a hangszóró, a fekete a mikrofon. Elveszíteni sem tudjuk ezekkel egymást, egy műhold veszi a jeleket. Andrea, itt jössz te a képbe. Ha nem vagyok itt és erősítés kell, te fogsz navigálni a számítógép segítségével. – mintegy végszóra Amy elővette az enciklopédiát.

- Ezt mindenhova magaddal cipeled? – kérdezte Tom, ahogy felismerte a könyvet.

- Mondjuk, de több ez, mint egy enciklopédia. – Amy kinyitotta és a többiek felé fordította a pici laptopot. – Andrea, ezt kell majd használnod. – a lány folyamatosan pötyögött a gépen, de ügyelt rá, hogy a titkárnő jól lásson. – Látod, itt a négy számmal ellátott pötty – ezek vagyunk mi. Mindenki kap egy számot, az adatokat már előre bevittem. Biztosra mentünk. – tette hozzá felszeg mosollyal. – Ha rámész a számra, kiadja az adatokat itt oldalra: ki az és pontosan hol van, szélességi és hosszúsági körök szerint. Itt válthatsz a térképek között, mennyire kell részletesnek lennie. Látod, most pontosan látszik a szoba.

- Akkor így meg a hajót látom, ugye? Itt válthatok a szintek között… - kérdezte a titkárnő. Egyáltalán nem volt bonyolult a program.

- Pontosan.

- Eszméletlen, micsoda rejtett kütyü… - mondta Semir elismerően, miközben Andrea válla fölött kukucskált.

- Jól van, örülök, hogy gyorsan kitanultad. Próbálgasd csak. – felelte Amy, majd felállt és újból a bőröndje fölé hajolt.

- Az mi? – kérdezte Tom és a lány kezében lévő fekete hátizsákra mutatott.

- Az utolsó reményünk, ha nagyon eldurvulna a helyzet. De remélem, nem lesz rá szükség.

- Ezt hogy érted? – Andrea hangja csak egész kicsit remegett.

- Ezen múlik az életünk, ha menekülni kell a hajóról. – felelte Amy, majd berakta a szekrénybe a zsákot.

- Mentőcsónak van benne? – nézett Semir jelentőségteljesen a lányra.

- Többek között. De őszintén remélem, hogy nem kell majd használni. Viszont azt mondom, hogy ezt most függesszük fel és készülődjünk a vacsorához.

Úgy tűnt, mintha csak a leggazdagabb emberek parádéznának a hajón. Ahogy Semir körülnézett a teremben, hálát adott Amynek, hogy meghagyta nekik: vigyenek szmokingot, de legalább öltönyt a vacsorákhoz. Mégis, ahogy végignézett a termen, alulöltözöttnek érezte magát fekete szmokingjában. Tudta, hogy Tom is hasonlóan érezhet. Itt valahogy mindenkiről lerítt, hogy tele van pénzzel. Mindenfelé puccos nagyestélyik, tiszteletet parancsoló loronyok, talán még kitüntetések is csillantak valahol. Mintha a világ legnevesebb divattervezői bemutatója lenne. A nyomozó hirtelen nagyon kicsinek érezte magát.

Bezzeg Andrea az oldalán egyenesen ragyogott. Hosszú, sötétkék selyemruhát viselt, amit Semir még sohasem látott.

Amy sem tűnt feszélyezettnek, pedig rajta is csak egy egyszerű, méregzöld kivágott ruha volt. Mosolyogva karolt Tomba, fenntartva a boldog pár látszatát.

A főpincér udvariasan köszöntötte őket, majd egészen az asztalig kísérte a társaságot.

- Micsoda elegáns egy banda… - morogta Semir. Még mindig az embereket figyelte, s közben a csokornyakkendőjét és az inggallérját rángatta.

- Ugyan már! Nagyon csinos vagy, drágám! – hajolt oda Andrea a férfihoz.

- Valóban úgy gondolod? – nézett vissza kihívóan a török. Csábosan a lányra mosolygott.

Tom és Amy titokban egymásra néztek. Azonban, amikor összeakadt a tekintetük, gyorsan elkapták a fejüket. Mindebből Andrea és Semir semmit sem vett észre, leginkább egymással voltak elfoglalva. Ez nem zavarta Tomot, de most kezdte egy kicsit kínosan érezni magát Amy mellett.

Az egésznek egy újabb pincér vetett véget – felszolgálta az előételt: koktélrákok salátaágyon.

- Itt minden olyan… puccos. – mondta Tom, miközben próbálta kitalálni, a kikészített villák közül melyikkel kell enni az előételt.

- Tudjátok mit? Ezt a nyolc napot csak azért is kibírjuk! – felelte Andrea vidáman.

- Ez a beszéd! – vágta rá Amy. Nem hagyta figyelmen kívül, hogy a lány és Semir hogyan néznek egymásra. Tudta, hogy szívesen lennének együtt.

- Örülsz, hogy itt lehetsz, mi? – mondta Semir Andreának, miközben gyengéden megsimogatta kedvese kezét. – Még akkor is, ha feladatunk van.

A lány kérlelve nézett a férfira.

- Mikor voltunk együtt utoljára Kölnön kívül? Hogyne örülnék, kedves! – Andrea megszorította a férfi kezét, mire Semir még jobban elmosolyodott. Tekintetében huncut fény csillant.

Tom valahogy nem bírt több édelgést elviselni.

- Hé, most vacsoráznánk! Ezt, légyszi folytassátok később…

Azok ketten riadtan rebbentek szét. Amy tudta, hogy most kell közbeszólnia, ha jót akar.

- Azt terveztem, hogy éjszaka körülnézek a hajón. Semir, nyugodtan aludj csak Andreával! Persze, csak ha Tom nem bánja, hogy egyedül marad…

Semir kérdőn Tomra nézett, de a kollégája csak beleegyezően rázta a fejét. Tom remélte, hogy elég nagy ahhoz a hajó, hogy Amy sokáig maradjon és ne kelljen beszélgetniük.

Semir már épp felelt volna, de Andrea megelőzte a hálálkodással.

- Ez nagyon kedves tőled, Amy…

- Anita! Anita vagyok! – szögezte le halkan a lány. – Itt és most tisztázzunk valamit: akárki voltam, az három hónapja volt. Vége. Most Anita Schäfer vagyok. Ne is gondoljatok rám máshogy, mint Anitára, Andrea kishúgára. Jó?

Andrea a két fiúra nézett – előbb Semirre, majd Tomra.

- Szóval Amy nincs többé. Most Anita van. – mondta Tom. Nehezére esett kimondani, de muszáj volt.

- Úgy van. – felelte a lány.

- Rendben. – Tom lelkében mintha valami változásnak indult volna.

Amy érezte, hogy amint itt ült társai előtt, valóban mintha elvesztette volna egy részét. Ő most már Anita Schäfer volt, nem más. Csak Anita.

- Oké, rendben. – zárta le a témát, majd a kezébe vett egy garnélát és a szeme elé emelte. – Akkor már csak azt mondjátok meg, hogy hogyan kell ezt a gilisztát megenni…

Andrea kuncogni kezdett. Alig bírta visszafojtani. Előbb Semir csatlakozott hozzá, majd Tom is elmosolyodott. Amikor aztán Anita is elvigyorodott, nem bírták tovább - kitört belőlük a nevetés. Tom csak mosolygott, de a többiek nevettek önfeledten. Azzal sem foglalkoztak, hogy egy idős bácsi a szomszéd asztaltól rosszallóan nézett rájuk. Ők most nyaralnak… egy kicsit.