1.

Joey!                                                                                                           márc. 29.

Mindig mondod nekem, hogy látogassalak meg. Nem, most nem azért írok, hogy mikor megyek. Bocs.

Sokkal jobb dologról van szó: gyere le te! A jövő hónapban lesz a demgalok legfőbb ünnepe, a Khitera nu Tazu. Ilyenkor az életet és a megújulást ünneplejük, és összegyűlnek a demgalok az Alvilág minden pontjáról. Az ünnep keretein belül avatjuk fel új tagjainkat is – így téged! Ja, mondtam már, hogy csak 20 évente rendezzük meg?

Szóval, le kell jönnöd feltétlenül, várni foglak. Sok dolgunk van még, de ne aggódj, élvezni fogod! Nem kell hoznod semmi különöset. Hiei majd megmondja, mikor gyere pontosan.

Addig is vigyázz magadra!

Riko

A lány lepecsételte a levelet, majd Hiei kezébe nyomta. A démon bosszúsan nézett rá, de Riko nem foglalkozott ezzel.

- Tehát, ahogy megbeszéltük. Holnap hajnalban átküldöd Joey-t, Yusuke-ékkel meg egy hét múlva gyertek. – azzal elfordult a fiútól.

Hiei valami válaszfélét dünnyögött.

- Ne morogj már annyit! Ezt már megbeszéltük. Most úgysem érnék rá veled foglalkozni. – Riko még mindig nem nézett a fiúra.

A démon hirtelen elkapta a lányt hátulról és magához rántotta. Forró csókokkal borította el Riko fülét és nyakát, szinte már harapdálta.

- Hé, mit csinálsz? – a lány szembefordult Hiei-jel, aki kihasználta ezt és hevesen szájon csókolta. Közben gyengéden, de határozottan lenyomta Rikot a földre.

- Hagyd abba, menned kell! – szólt a lány, mikor végre szóhoz jutott.

- Elküldesz és egy hétig nem leszek itthon. – lihegte a fiú két csók között. – Mit csináljak mégis egyedül odaát? A múltkor se jöttél a hegyekbe…

- Oké, de most mégis inkább indulnod kéne…

Hiei csak csókolta a nyakát.

- Hiei, erre most nincs időnk.

A démon kezei veszedelmes sebességgel simították végig újból és újból a lány testét.

- Menned kéne…

A fiú szenvedélyesen csókolta Riko vállát s közben gyorsan megszabadította a lányt a pólójától.

- Bár lehet, hogy még egy fél órácskánk azért még van… - Riko végül feladta és beletúrt Hiei sötét hajába. A démon elégedetten mosolygott magában, miközben teljesen a lányhoz simult.

2.

- Biztos, hogy Riko már vár rám a túloldalon? – kérdezte Joey immár tizedszer.

Hiei csak fáradtan bólintott egyet. Az erdőben kísérte a fiút az átjáró felé.

Joey annyira fellelkesült nővére meghívására, hogy le sem hunyta a szemét. Hiei bosszúsan és kicsit irigykedve figyelte, ahogy készülődik – legszívesebben ő is visszament volna az Alvilágba.

Végül megérkeztek egy kis tisztásra. Az átjáró szinte azonnal megnyílt. Joey egy kicsit tétovázott.

- Nem jönnél át velem te is?

Hiei nem válaszolt, csak belökte a srácot a fénybe. Azzal mérgesen elfordult és elcsörtetett az erdőbe. Meg volt sértődve, hogy Riko csak úgy elküldte őt. Nem értette, hogy mért nem maradhat otthon. Érezte, hogy a lány kifogásai csak mondvacsinált okok.

Sokáig bóklászott az erdőben, nem tudott magával mit kezdeni. Azt sem tudta, hogy Kuramáék mikor jönnek ki Genkai birtokára. Felugrott egy nagyobb ágra és elhatározta, hogy ezt nem könnyen bocsátja meg Rikonak.

3.

Joey szinte fejjel előre esett az átjáróba. Nagyon meglepte, hogy Hiei belelökte. Próbált valahogy normális irányba állni, de rájött, azt sem tudja, merre van a föl és a le. Kétségbeesetten kapálózott és erősen koncentrált, hogy talpra érkezzen, de tudta, hogy feleslegesen próbálkozik. Hirtelen kiért az alagútból és már érezte is, hogy hasra fog vágódni, amikor két kéz megragadta a vállát. Felnézett és Riko állt mellette.

- Szia, Joey! Örülök, hogy itt vagy! – mosolygott a lány.

- Helló… Mondd csak, mi van Hiei-jel?

- Miért?

- Hát, csak mert megkérdeztem tőle, hogy átjönne-e velem, erre szó nélkül belökött az átjáróba.

Riko megfogta az állát és összevonta a szemöldökét.

- Hm. És mit mondott?

- Nem sok mindent, csak morgott.

- Ja, akkor már értem. Meg van sértődve.

- Hogyhogy? – csodálkozott a kissrác.

- Mert azt mondtam neki, hogy egy hétre menjen át az emberekhez. – felelte Riko, majd karon ragadta öccsét és elindult. – Most az utamban lenne, de ne aggódj, majd megbékítem!

- Mi? Miért küldted el?

Riko rákacsintott Joey-ra.

- Egy hét múlva átjönnek Yusuke-ék is, de nekem csak egy pici házikóm van. Hárman még csak-csak ellennénk, de tízen már bajosan férnénk el. Ezért kicsit átalakítottam a házat és nem akartam, hogy Hiei beleszóljon mindenbe.

- Átalakítottad? Hogyan?

- Varázslattal! Íme, nézd meg te is!

Azzal egy takaros, kétszintes ház felé mutatott, amihez most értek közel. Joey szája tátva maradt.

- Hát, igaz, hogy nem láthattad eredeti állapotában, de nem is baj.

- Riko, ez tök baró!

Joey befutott az ajtón és keresztbe-kasul bejárta mindkét emeletet. Riko alig győzte követni.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy a kissrác beköltözzön, és teljesen otthon érezze magát. Teljesen le volt nyűgözve és örült, hogy a nővérével lehet.

Délután két lány nézett be hozzájuk.

- Sziasztok! – köszöntötte őket Riko. – Hadd mutassam be az öcsémet, Joeyt! Joey, ők a társaim.

- Szia, Periy vagyok! – nyújtott kezet a magasabbik. – Örülök, hogy megismerhettelek!

- Az én nevem Juno. – mutatkozott be a másik lány. – Egész helyes kis demgal vagy!

Joey kezet fogott mindkettejükkel, de közben a füle tövéig elpirult.

- Azt tanácsolom, pihenj le, holnap korán érted jövünk és elkezditek a felkészülést. – mondta Periy.

- Elhoztad az anyagot? – kérdezte Riko a társától.

- Persze, tessék! – azzal Juno egy köteg fehér selymet nyújtott át Rikonak.

- Köszi szépen! És vigyázzatok magatokra!

A két demgal intett, majd eltűntek az erdőben.

Joey kíváncsian követte nővérét a konyhába.

- Mi ez a fehér anyag? – kérdezte.

- Ebből lesz a ruhád. – felelte Riko, majd mérőszalagot vett elő. – Hadd mérjelek meg. Varrok neked egy új ruhát, amiben fel fognak avatni.

- Külön ruha kell a felavatáshoz?

- Hát persze! Csak nem képzelted, hogy ebben a rongyos farmerban veszel részt az ünnepségen? Ez a legfőbb ünnepünk és mindenki a legszebb ruháját veszi fel.

Joey megsimogatta a fehér selymet.

- Milyen finom anyag.

- És különleges is. Ahogy öregszel, úgy fogja változatni a színét. Mindenki fehéret kap, ami az idő múlásával besötétedik. Meg fogod látni. Ja, és minél sötétebb ruhát visel valamelyik demgal, annál nagyobb tisztelettel beszélj vele. Oké?

- Értettem! – Joey pajkosan szalutált egyet, majd kérdőn a nővérére nézett – A tiéd milyen színű?

- Hát, elvileg halványrózsaszín. De most észrevettem, hogy ha bizonyos szögben esik rá a fény, akkor pasztellsárga.

- Hogyhogy?

- Nem tudom, ezt eddig nem csinálta. Tudod, az, hogy milyen színű lesz a ruha, részben a viselőjétől is függ. Lehet, hogy azért váltott sárgába az enyém, mert megszülettél te, az öcsém. De lehet, hogy azért, mert elmentem a harcművészetekre és itt hagytam a munkám. Nem tudom.

- Az enyém milyen lesz?

- Azt nem lehet még tudni, de szerintem kékes, esetleg zöldes. De biztos, hogy nagyon szép lesz! – Riko megborzolta öccse haját – Kész, lemértelek. Holnap elkezdem megvarrni, amíg ti felkészültök.

- Riko! – kezdte Joey, de csak hallgatott utána. Nem tudta, hogy is fogalmazzon. Aggódó szemekkel nézett nővérére. A lány egyből megértette, mit szeretne a fiú. Mellé lépett és megsimogatta a vállát.

- Nem kell aggódni, semmi extrát nem kell majd csinálnod. Olyan lesz, mintha iskolai előadásra készülnél. Meglátod, csupa kedves ember lesz majd körülötted!

Joey szemmel láthatóam megkönnyebbült és kicsivel bátrabban nézett a holnap elé.

4.

Másnap valóban korán indultak el. Juno és Periy már várták őket a ház előtt. Joey torkában egy gombóc volt, mégis elszántan lépkedett a három lány között.

Nem sokkal később egy tisztásra értek. Középen egy nagyobb épület állt, amolyan templom-féleség. „Ez lehet a szentély…” – gondolta Joey.

A szentély előtt már gyülekeztek a demgalok. Szinte mindegyik más-más ruhában volt, ebből is látszott, hogy az Alvilág minden részéből jöttek.

- Úgy látom, mindenki megérkezett. – nézett szét Periy. Innen-onnan barátságosan intettek feléjük, és a lányok minden köszöntést mosolyogva viszonoztak.

Egyszer csak három sötét ruhás nő közeledett feléjük, nyomukban 4 lány – egyikük talán 10-12 éves lehetett, a másik három 17-20 körüli volt.

- Ők a nagyasszonyok, ők fognak felkészíteni és felavatni. – súgta Riko Joey-nak. – Az, aki a sötét bordó ruhát viseli, ő a legidősebb: 3507 éves.

Joey szeme elkerekedett. Talán 71 évesnek saccolta az idős hölgyet. Közben melléjük ért a kis csoport. A bordó ruhás nő csak biccentett, mire Riko és társai meghajoltak. Joey sután utánozta nővére mozdulatát. A hölgy rámosolygott és felemelte a kissrác fejét az állánál fogva, hogy jobban lássa.

- Te lehetsz az ötödik ifjonc. – mondta. Hangja melegen zengett. – Isten hozott közöttünk! Tudod, rég nem volt férfi a családunkban – az utolsó engem avatott fel, majd’ 3000 éve! Remélem, te is jól fogod itt érezni magad!

Joey nagyot fújt, de persze csak titokban. A hölgy hangja megnyugtatta, és a feszültsége is oldódni kezdett.

- Köszönöm, asszonyom! – felelte – A nevem…

- … Joseph Noah Edwardson. A kis Joey. – fejezte be a mondatot a bordóruhás nő. – Tudom, ki vagy! – elmosolyodott, majd maga mögé intett. – Ők itt szintén ifjoncok. Majd mindjárt megismerkedhettek, de előtte még van egy fontos dolog, amit tudnod kell. – majd Riko felé fordult. – Riko, te leszel Joey patrónája.

- Igenis. – Riko újból meghajolt.

- Elnézést, asszonyom! – szólt közbe Joey – Mi az, hogy a patrónám lesz?

- Ő fog téged tanítani az avatás után. Mivel ő a nővéred, ez lesz a legegyszerűbb. Te is a szentély őrzőjének születtél. Most pedig köszönj el a lányoktól és csatlakozz az ifjoncokhoz! – azzal megragadta Joey vállát és a négy ifjú demgal felé terelgette. – Ja, és még valami: ne hívj asszonyomnak! Szólíts úgy, ahogy mindenki: Nagymamának!

Joey csak bólintott, intett nővérének és a társainak, majd csatlakozott az ifjoncokhoz és együtt követték a nagyasszonyokat a szentély felé.

Riko meghatottan nézett kisöccse felé és magában sok sikert kívánt neki.

A napok gyorsa teltek. Joey egyre több örömöt lelt a felkészülésben, hisz Rikonak igaza volt – semmi bonyolultat nem kellett csinálnia. Az ifjoncokkal is hamar megbarátkozott és egyre jobban élvezte, hogy egyedül ő a fiú a társaságban. Eleinte nagyon félt, hogy kiközösítik csak azért, mert nem lánynak született, de hamar belátta, hogy ez alaptalan. A demgalok kedves népség.

Rikko is megvarrta már Joey ruháját, ami nagyon tetszett a fiúnak. A felkészülés mellett még maradt egy kis szabad ideje, amit Joey arra használt fel, hogy faragott magának egy pálcát.

Olyan gyorsan elmúlt egy hét, hogy el sem akarta hinni, amikor Riko egyik reggel így fogadta:

- Úgy készülj, hogy délután jönnek Yusuke-ék!

- Máris?

- Persze! Eltelt az egy hét…

- Eltelt? De olyan, mintha csak tegnap jöttem volna…

- Pedig már egy hete itt vagy.

Joey leült a konyhaasztalhoz és elgondolkodva meredt maga elé.

- Olyan, mintha tegnap kezdtük volna, közben pedig mennyi minden történt! Mitsuke-vel épp azt beszélgettük…

- Ki az a Mitsuke? – szólt közbe Riko.

- Ő is ifjonc. – mondta csak úgy tárgyilagosan Joey. Észre sem vette nővére furcsa mosolyát. – Szóval arról beszéltünk, hogy nem is hittük volna, hogy egy hét alatt ennyi mindent meg tudunk tanulni.

- Hát igen, a nagyasszonyok nagyon értenek ehhez. – Riko felállt és öccse mellé lépett. – De igyekezz, mert elkésel az utolsó óráról! – azzal kitessékelte a fiút a házból.

5.

- Riko, igyekezz már! Mindjárt itt lesznek! – Joey futás közben fordult hátra nővéréhez, aki pár lépéssel mögötte rohant.

- Jól van, na! Ha nem beszélgettél volna annyit a csajokkal, most nem lennénk késében! – vágott vissza a lány. Megragadta öccse kezét és kölcsönösen egymást húzva rohantak tovább.

Joey hirtelen előre mutatott:

- Nézd, ott vannak! – azzal nekiiramodott és egyszerre ugrott Yukina és Kima nyakába.

- Szervusz, Riko, örülök, hogy látlak! Már olyan rég találkoztunk! – ölelte meg a lányt Botan.

- Sziasztok! – üdvözölt mindenkit Riko, bár még kicsit lihegett a sok futástól – Bocs, hogy késtünk…

Utolsónak Hiei ugrott ki az átjáróból. Csak biccentett egyet Joeynak, Rikora csak sértődötten rápillantott, majd elindult a ház felé.

- Hát ennek meg mi baja? – kérdezte értetlenül Kuwabara. Mindannyian a démon után néztek.

- Á, ne is törődjetek vele! Megsértődött, mert elküldtem itthonról, de majd megbékél. – állt eléjük Riko. – Gyertek, megmutatom a házikómat! Direkt a ti tiszteletetekre egy kicsit átalakítottam. – azzal az egész társaságot elterelte a kis ösvényen. Joey haladt elől és büszkén mutatta meg a kétszintes házat.

- Ez meseszép! – lelkendezett Keiko. A többieknek is elnyerte a tetszését, aminek Riko nagyon örült, bár elpirult egy kicsit.

- Ez nagyobb lett. – szólalt meg Hiei. Most vették csak észre, hogy ő is a ház előtt áll, nem messze tőlük.

- Igen, megbűvöltem egy kicsit, hogy elférjünk. – felelte Riko, de a torka elszorult.

- Nem tetszik. – vágta rá Hiei mérgesen, majd sarkon fordult és eltűnt az erdőben.

„Rosszabb, mint amire számítottam…” – gondolta elkeseredve Riko. Mosolyt erőltetett az arcára és a többiekhez fordult:

- Mit ácsorgunk még itt? Gyertek be!

- Nem kéne Hiei után menni? – kérdezte aggodalmas hangon Kima.

- Ugyan, hagyd csak! – felelte Riko tettetett könnyedséggel. – Na, menjetek be, Joey majd megmutatja a szobátokat. Hiei meg majd hazajön, ha kidühöngte magát. Duzzog egy kicsit, aztán jobb lesz. – tette hozzá a lányok aggódó arcát látva.

Miközben bementek a házba, Kurama Riko mellé lépett:

- Biztos vagy benne, hogy hazajön? Egész héten ilyen volt.

A lány sóhajtott egyet.

- Én nem ezt akartam! Ha nem jön haza este, megkeresem.

6.

A délután igen kellemes hangulatban telt. Joey töviről hegyire elmesélt mindent a barátainak. Nagyon örült, hogy mind itt vannak, de ugyanakkor rettenetesen izgult is.

Riko a konyhából hallgatta őket, a vacsorát készítette elő. Majd pár perc múlva, egy tálcán üdítőt vitt be a társaságnak. Joey épp a szentélyről mesélt, amikor Yukina hirtelen közbeszólt és Rikora mutatott:

- Riko kisasszony, mi az ott a homlokodon?

Mindannyian Rikora néztek, akinek a homloka közepén egy halványszürke valami éktelenkedett. A lány meglepetten nézett vissza rájuk, majd elővarázsolt egy tükröt és megnézte magát.

- Á, már épp ideje volt, hogy előjöjjön! – mondta megkönnyebbülten. – Ezt a jelet akkor kaptam, amikor felavattak. Most azért jön elő, mert patróna leszek. Te is fogsz kapni egy jelet, Joey. – fordult az öccse felé.

- Milyet? – kíváncsiskodott a kissrác.

- Ugyan ilyet, de csak azért, mert az öcsém vagy.

- Mért, ha nem az öcséd lenne, milyet kapna? – szólt közbe Yusuke.

- Hasonlót. Minden demgalnak egyedi van, ami csak kicsiben tér el a patrónájáétól. Testvéreknél kivétel, ők egyformát kapnak.

- Ki volt a te patrónád, Riko? – kérdezgetett tovább Joey.

- Leina nagyasszony.

- Tényleg? – nézett nővérére csodálkozva Joey. – Ő volt a patrónád? Nem is gondoltam volna…

- Mi az a nagyasszony? – kérdezte Kuwabara – Vagy ki…

- Hárman vannak, ők fognak többek között engem is felavatni! – vágta rá büszkén Joey. – És Leina az, aki sötétarany ruhát visel. Majd holnap megtudjátok!

- Fú, már alig várom! – lelkendezett Botan – Biztos nagyon szép ünnep lesz!

- Arra mérget vehetsz! – szólt közbe ismét Joey. – Elvégre a nővérem a díszlet-felelős, és én leszek a középpontban! Meg még négy másik ifjonc, de az mellékes…

Mindnyájan jót nevette ezen a megjegyzésen.

Az este hátralévő része hasonló jó hangulatban telt, de Riko belül egyre jobban aggódott: Hiei még nem tért haza.

7.

Riko még sokáig fent maradt, miután a többiek aludni mentek. Kivárta az alkalmas pillanatot és Hiei keresésére indult. Nem is sejtette, hogy nem csak ő készülődik „esti sétára”.

Mintegy 10 perccel Riko távozása után Yusuke és Keiko bukkant fel a sötét előszobában.

- Biztos, hogy jó ötlet ez, Yusuke? – kérdezte suttogva Keiko.

- Naná! Hiei még mindig nem jött vissza és ki akarom deríteni, hogy most mi van.

Néma csendben osontak a bejárati ajtó felé, amikor Yusuke hirtelen megtorpant. Valaki közeledett feléjük a konyhából!

- Állj, ki vagy? – kérdezte egyszerre fojtott hangon Yusuke és Kurama.

- Te meg mi a fenét keresel itt? – kérdezte Yusuke, mihelyt felocsúdott meglepetéséből.

- Utána akarunk járni, hogy mi van Hiei-jel. – felelte Kima, aki most lépett elő Kurama mögül.

- Akkor menjünk együtt! – vágta rá hirtelen Keiko és már nyitotta is a z ajtót, mielőtt bárki ellenkezhetett volna.

Árnyékként osontak a bokrok alatt. Egyszer csak egy fadarab suhant Kurama feje felé, de a démon ügyesen elkapta. Abban a pillanatban Botan bukkant elő az egyik fa mögül, nyomában Yukinával. A révész még mindig szorongatta azt a faágat, amivel le akarta ütni feltételezett támadóit.

- Mi a fenét kereste itt? Azt hittem, rablók vagytok! Majdnem leütöttelek titeket!

- Inkább azt mondd meg, ti mit csináltok itt az éjszaka közepén? – szegezte Botannak a kérdést Yusuke.

- Természetesen megpróbálunk segíteni Rikonak és Hiei-nek, hogy kibéküljenek, és nem holmi éjszakai légyottra osonunk, mint egyesek! – felelte szúrós szemekkel a lány.

- Maradj már, mi is Hiei-t keressük! – válaszolt Keiko.

- Úgy látszik, mindenki segíteni akar annak a… - kezdte Kurama, de nem fejezhette be, mert a hátuk mögül előugrott Kuwabara és már ütött is. Még idejében felismerte, kik állnak előtte, de még így is épphogy el tudta kerülni Kima arcát. Még szerencse, hogy a lány félrehajolt.

- Kuwbara! Mit csinálsz itt? – kiáltotta Yusuke elképedve.

- Természetesen megpróbálok utána járni, hogy mi van Hiei-jel, mert Riko nagyon el volt kenődve. – felelte – De ti mit csináltok itt?

- Hát ez nagyszerű! – csapta össze a kezét Botan – Akkor mind mehetünk együtt! Többen talán jobban tudunk hatni Hiei-re! – azzal elindult a kis ösvényen. A többiek némán követték.

Pár perc múlva Kurama felemelte a kezét, jelezve, hogy álljanak meg. Valaki közeledett feléjük! Botan felemelte a faágat, Yusuke az öklét. Egy sötét alak jelent meg az ösvényen. Egyszerre indultak meg felé, amikor a Hold hirtelen előbukkant a felhők mögül és megvilágította a „támadót”. Botan és Yusuke alig tudtak megállni.

Joey a szája elé kapta a kezét, de még így is hallhatták, mekkorát sikított.

- A francba! A frászt hozzátok rám, ilyet még egyszer ne csináljatok! – kezdte, mihelyt kapott levegőt. – Különben is, mi a frászt kerestek itt kint ilyenkor? Éjszakai túráztok, vagy mi?

- Megpróbálunk segíteni a nővérednek, hogy kibéküljenek Hiei-jel, mert…

- Na várjunk egy percet! – vágott Keiko szavába Botan. – Joey, te mit csinálsz itt az éjszaka közepén?

- Ahhoz neked semmi közöd! – vágott vissza a fiú, de teljesen elpirult.

Kurama mentette meg a helyzetet:

- Joey, nem tudod, hova szokott menni Riko, ha valami baja van?

- Hát… beszélt valami forrásról… Azt hiszem, arra van. Át kell menni valami szakadékon…

- Nagyszerű, akkor arra megyünk! – kiáltott fel Kima és elindult arra, amerre a kissrác mutatott.

Újból nekivágtak az erdőnek. Egy jó negyed óra múlva egy függőhídhoz érte, aminek a vége beleveszett a sötétségbe. Botan megmarkolta a korlátként kifeszített kötelet és elszántan a hídra lépett. Eltökélt szándéka volt, hogy kibékíti Riko-t meg Hiei-t. Közvetlenül mögötte Joey és Kuwabara lépkedtek, a többiek szép óvatosan követték őket.

Már a híd felénél járhattak, amikor egy alak körvonalai bontakoztak ki a híd túlsó végén. Megálltak és feszülten figyeltek. A sötétből Hiei lépett elő. Megpillantotta a barátait és meglepetten nézett rájuk:

- Ti meg mi a fenét kerestek itt? – kérdezte.

- Most meg fogsz hallgatni minket! – Botan fenyegetően a démonra emelte az ujját és haragosan végigmérte. Ám mielőtt folytathatta volna, Hiei mögött megmozdultak a fák és Riko ugrott elő. Démoni alakjában volt, kezében íj és nyíl, mögötte egy három méteres hiéna csörtetett.

- Fussatok! – kiáltotta a lány, mihelyt meglátta a társait a hídon.

Azok azonnal engedelmeskedtek, de már elkéstek. A híd mindkét végén megjelent 3-3 hiéna. Mielőtt bármit tehettek volna, szájukból 1-1 tűzlabdát lőttek ki. De nem Yusuke-éket, hanem a hidat vették célba. Az abban a pillanatban felrobbant és ők zuhanni kezdtek!

Riko gyorsan kilőtt két nyilat egyszerre a nagy hiénára, megbénítva azt egy időre, majd a barátai után vetette magát. Elkapta Yusuke kezét, majd körülnézett: Botan elővarázsolta a lapátkát – Kuwabara szorosan fogta a nyelet, másik kezével Yukinát ölelte. Kurama előszedett egy óriási, lepke formájú repülő növényt és Kimát fogta. Joey is átváltozott denevér-démonná és erősen tartotta Hiei-t. „Valami nem stimmel!” – futott át Riko agyán. De még el sem tűnődhetett a dolgon, mert Yukina hangja belehasított az éjszakába:

- Keiko kisasszony!

Joey gondolkodás nélkül a mélybe vette magát Hiei-jel együtt, ő volt a legközelebb a zuhanó lányhoz.

Riko kezei közül Yusuke majdnem kiugrott.

- Keiko! Drágám! – kiabálta.

Riko még szorosabban fogta és elcipelte a szakadék fölül.

- Bízd Joey-ra! Most úgysem tehetsz semmit!

Eközben Joey eszeveszett tempóban száguldott lefelé. Már majdnem elérték Keiko-t. Hiei kinyújtotta a kezét, hogy elkapja a lányt. Kezük már épen összekulcsolódott, amikor a kissrác szárnyát végigkarcolta egy kinyúló faág. Ez egy pillanatra feltartotta őket, sőt Hiei-t is majdnem elengedte. De Joey összeszorította a fogát és újból Keiko után eredt. Hiei gyorsan elkapta a lányt, még éppen idejében – nem messze voltak már a szakadék sziklás aljától. Joey lelassított és elindult fölfelé. Minden egyes szárnycsapáskor erősen belenyilallt a fájdalom a szárnyába. Nem volt nagy seb, de most még plusz két embert is kellett cipelnie. Egyre elviselhetetlenebbé vált a fájdalom, és már nem volt biztos benne, hogy eléri a felszínt.

- Tarts ki, Joey, már nincs sok hátra! – hallotta Hiei aggodalmas hangját.

Tovább küzdött, de Keiko is érezte, hogy Joey-nak egyre bizonytalanabbak a szárnycsapásai.

A magasból hirtelen Riko tűnt elő: elkapta Keiko-t, majd egyik kezével megragadta öccse vállát és úgy segítette fel.

Épp idejében értek föl. Hiei kiugrott Joey kezei közül. A kissrác fáradtan esett mellé. Minden fájdalma ellenére elégedetten tapasztalta, hogy a többiek már végeztek a hiénákkal. Egy kéz nehezedett a vállára. Felnézett: Hiei állt fölötte.

- Legközelebb figyelj jobban a kiálló ágakra. – mondta a démon, de közben elismerően bólintott. Joey megkönnyebbülten nézett utána. Tudta, hogy Hiei szájából ez nagy dicséretnek számít.

- Joey, megsérültél! – térdelt mellé Yukina. – Várj, meggyógyítalak!

A lányok mind Joey köré gyűltek. Keiko egy puszit nyomott a fiú arcára, miközben megköszönte, hogy megmentette.

- Előbb vigyük haza Joey-t! – szólt közbe Kurama emelt hangon. Fejével kicsit az erdő felé bökött.

Mindannyian a jelzet irányba néztek. Riko egy fának támaszkodott, még mindig démon alakban volt. Vele szemben, tőle pár méterre állt Hiei.

A többiek megértették a helyzetet és gyorsan felálltak. Kuwabara felkapta Joey-t, és a ház felé igyekezett.

- Tudok járni… - tiltakozott a fiú.

- Nem baj, így gyorsabb. – felelte Kuwabara. S igaza volt – fél perc múlva már csak Riko és Hiei álltak a szakadék mellett. A lány visszaváltozott és lehajtotta a fejét.

- Hiei, sajnálom. Kérlek, ne haragudj!

A démon mereven nézte a lányt:

- Mért küldtél el? – kérdezte. Hangja tele volt szemrehányással.

- Tudtam, hogy nem tartottad volna jó ötletnek átalakítani a házat. De csak így férhettünk el. – Riko közelebb lépett a fiúhoz. – Ígérem, mihelyt elmennek, visszaváltoztatom a mi kis kuckónkká.

- És Joey?

Riko elfordította a fejét. Fájt neki, hogy a számára két legfontosabb férfi nem fér össze.

- El akarod küldeni, vagy elkezded tanítani? – kérdezte Hiei.

- Igazából még vissza akartam küldeni pár évre Genkai-hoz.

- Jó fej srác.

Riko felkapta a fejét. Hiei szeme tejesen őszintén csillogott. A lány végre elmosolyodott.

- Akkor ugye már nem haragszol? – kérdezte reménykedve.

- Ne merészelj még egyszer mindenféle ok nélkül elküldeni sehova, mert legközelebb nem fogok ilyen könnyen megbocsátani.

A lány boldogan a démon nyakába ugrott.

- Ígérem, nem teszem! – hosszan és forrón megcsókolta a fiút. – Úgy hiányoztál, Hiei!

- Te is nekem.

Szorosan ölelték egymást.

- Akkor most hazajössz?

- Nem. – felelte a démon. Riko ereiben megfagyott a vér – erre nem számított. – Csak vicceltem. – folytatta teljesen tárgyilagosan Hiei.

- Jaj, olyan hülye vagy! – a lány vállon ütötte a mosolygó fiút. – A frászt hozod rám!

Hiei elkapta Riko derekát, magához húzta és alaposan megcsókolta. A demgal teljesen a démonhoz bújt, úgy mentek vissza a házba.

(folyt. köv.)