Rasanid csak állt a sziklafal tetején, a sebesen lezúduló víz vonzotta őt. Szeretett volna leugorni – az alatta szikrázó kis folyó ellenállhatatlanul hívogatta – de valami visszatartotta a fiút. Csak állt és bámult lefelé.

Aztán hirtelen az egész táj beleveszett a homályba. Idegen hangok lopakodtak be a fejébe, ahogy szép lassan kezdett felébredni. Zúgott a feje, a szemét is nehezére esett kinyitni. Rasanid értetlenül nézett szét, nem tudta hol van. Körülötte minden olyan fehér volt, barátságtalanul fehér.

- Végre felébredtél, kicsikém! Hogy érzed magad? – Rasanid hirtelen odakapta a fejét – a fájdalom villámcsapásként hasított belé. Mellette az anyukája ült.

- Fáj a fejem. – szeretett volna még mást is mondani, de nem bírt, inkább lehunyta a szemét, így jobb volt.

Hirtelen bevillant minden: a kórházban fekszik, talán két napja. Arra is emlékezett, hogyan került oda. A haverjaival bicikliztek, versenyeztek az erdei úton. Minden jól ment, amíg el nem zúgott egy kavicson. Aztán már csak a kórházra emlékszik – talán be is kötötték a fejét? Rasanid erőtlenül megtapogatta a homlokát, egy széles gézszalag volt rajta. Még a zúzódás is sajgott, nem volt elég, hogy a fejét mintha belülről szét akarnák nyomni.

- Maradj nyugton, kisfiam, ne mozogj. Csak pihenj. Az agyrázkódás nem játék! – anyukája egész nap mellette volt, bár Rasanid szinte végig aludta az egész napot. – Ne törődj semmivel, csak aludj!

Rasanid bágyadtan pislogott az anyukájára. Szeretett volna valamit mondani neki, örült, hogy mellette van, de nehezére esett beszélni. Csak nézte az anyukáját. Arcát egyre bizonytalanabbul látta, és Rasanidot újra elnyomta az álom.

--------------------------------------------------------o---------------------------------------------------

Rasanid lélekszakadva rohant az erdőben. Nem tudta miért, de egyre csak futott. Aztán egyszer csak meglátott egy árnyat. Az alak ismerős volt: egy karcsú lány, a haja lágyan libbent utána, ahogy belépett a fák közé.

- Lisa! – kiáltott utána Rasanid, majd újra rohanni kezdett.

- Itt vagyok. – a lány hangja tompán és messziről jött. Rasanid még jobban futott.

Hirtelen egy tisztásra ért, előtte egy mély szakadék húzódott. A túlsó parton Talisa állt búcsúra emelt kézzel. Rasnaid át akart ugrani hozzá, de lábai nem mozdultak, és a szakadék két széle is eltávolodott egymástól. Tudta, mit akar tenni a lány, de nem tudta megakadályozni.

- Lisa…!

- Melletted vagyok. – a lány hangja messziről jött, mintha csak Rasanid fejében szólt volna. De Talisa a túlparton nagyon is valóságosnak tűnt. Izmai megfeszültek, és elrugaszkodott – bele a mély szakadékba. Rasanid ekkor felébredt. Tudta, hogy csak álmodott, de nem nyitotta ki a szemét. Még mindig látta Talisát, ahogy a szakadékba veti magát.

- Lisa…

- Itt vagyok. – most sokkal tisztábban hallotta a lány hangját. Rasanid kinyitotta a szemét, Talisa az ágya szélén ült és mosolygott. – Hogy vagy?

- Sehogy. Ha ébren vagyok, fáj a fejem, ha alszok, össze-vissza álmodok mindenfélét.

- De legalább már beszélsz. Anyud mondta, hogy tegnap szinte semmit se szóltál.

- Ő hol van?

- Hazament megetetni a tesódat, de nemsokára visszajön.

- Örülök hogy itt vagy.

- Aggódok érted. – Talisa két kézzel megfogta Rasanid kezét, mely hideg volt annak ellenére, hogy a fiúnak magas láza lehetett.

Rasanid most se beszélt többet, csak nézte Talisát. A lány hagyta, hadd pihenjen. Örül, hogy szerelme már jobban van.

- Nem vagy lázas? – kérdezte, s kezét a fiú arcára tette. Az lángolt a forróságtól.

Rasanid csak bágyadtan lehunyta a szemét.

- Beszélhetsz hozzám, csak így jobb.

Talisa nem szólt, csak lehajolt a fiúhoz és megpuszilta az arcát. Majd az orrát, a homlokát és az állát. Rasanid kinyitotta a szemét, és szótlanul odatartotta a másik arcát. Talisa elmosolyodott és megint megpuszilta. Ujjai lágyan beletúrtak a fiú hajába. Egy néma percig csak nézték egymást. Majd Talisa lassan megpuszilta Rasanid szája szélét, aztán még egyszer. Végül megcsókolta a fiút. Rasnaid, bár még erőtlen volt, hevesen visszacsókolta. Talisa még sosem kapott ilyen forró csókokat, amelyek nem csak a láztól égtek. A szeretet és a hála melegítette őket. Lisa végigsimította Rasanid arcát.

- Most aludj egyet. Eleget voltál ma ébren, pihenned kell.

A fiú rámosolygott Talisára, majd behunyta a szemét. Gyorsan elaludt, de a lány még sokáig mellette maradt s fogta a fiú kezét.

--------------------------------------------------------o---------------------------------------------------

Két nap múlva Talisa csak az üres ágyat találta a kórteremben. Riadtan nézett szét, hová tűnhetett Rasanid. Épp az ügyeletes nővérkéhez rohant volna, amikor kinyílt a fürdő ajtaja és megjelent Rasanid.

- Szervusz, Napsugár!

- Jajj, Szívem, muszáj neked máris mászkálnod?

- Mi van, az ember már WC-re sem mehet? Különben is teljesen jól vagyok!

- Mindenesetre jobb lesz, ha még visszamész az ágyba. – Talisa belekarolt Rasanidba és az ágyhoz kísérte. – A fejed hogy van?

- Még mindig fáj, de már nem szédülök meg. Kezdem megszokni a zúgást is.

- Azért még ne nagyon ugrálj.

- Mert ugrálsz helyettem, igaz? – mielőtt Talisa visszavághatott volna, Rasanid magához húzta és gyorsan, de alaposan megcsókolta.

De Talisa nem olyan lány volt, aki csak úgy szótlanul hagy egy ilyen kijelentést:

- Arról ne is álmodj! – hangja és arca mély felháborodottságról árulkodott. – Ha csak ezt akarod tőlem, akkor már itt sem vagyok! – mondta, majd visszacsókolta a fiút.

- Muszáj, hogy mindig tied legyen az utolsó szó?

- Természetesen! – Talisa diadalmasan nézett a párjára, miközben eligazította a fiú feje alatt a párnát – Ti, férfiak, általában megfutamodtok egy-egy szópárbaj elől, vagy mondjuk egy focimeccs miatt inkább ráhagyjátok a nőkre az igazukat. – Rasanid elismerően pislogott, bár ő sem az a fajta volt, aki hagyja magát. – Na erre mondj valamit Ras, ha tudsz!

- Mért kell ez nektek, nőknek? Mért jó, hogy tiétek a végső szó?

- Csak! Ez női dolog.

- Ó, pedig kezdtem örülni, hogy megfogtalak, és nem tudsz mit mondani.

- Ügyes próbálkozás, de nem jött össze. Rajtam úgyse fogsz ki! – Talisa játékosan beletúrt a fiú hajába, majd végigsimította az arcát. – Mit mondtak az orvosok, mikor jöhetsz haza?

- Holnap még csinálnak egy CT-t, de ha minden oké, a hétvégére otthon leszek.

- Az tök jó! De ahogy most elnézlek, tuti hazaküldenek szombaton.

- Ez az, hogy most már teljesen jól érzem magam. Nem is értem, mért vagyok még itt!

- Csak az ágyat foglalod itt a súlyos betegek elől! Nem szégyelled magad?

- Nem! Amíg itt vagy mellettem, addig maradok szívesen. – megfogta Talisa kezét. Tudta, hogy a lány minden nap bejött hozzá, még ha nem is volt mindig ébren.

Ekkor belépett a szobába Rasanid anyukája.

- Szervusztok! Hogy vagy, kisfiam?

- Szia anyu! Már sokkal jobban!

- Csókolom! Épp most beszéltük, hogy csak az ágyat foglalja itt a betegektől.

- Azért maradj még csak itt, kisfiam, megfigyelés alatt. Hoztam egy kis narancsot. Pucoljak most nektek?

- Köszönöm, most nem kérek. Beszéltél az orvosokkal?

- Igen. Azt mondák, hogy elégedettek az állapotoddal és legkésőbb hétfőn hazajöhetsz.

Rasanidnak egyből felcsillant a szeme. Rég látszott ilyen lelkesnek:

- Na végre, ez jó hír! Lisa, akkor ugye átjössz és elmegyünk…- fejében máris egymást kergették a gondolatok, de a lány félbeszakította:

- Hohó, lassan a testtel, fiatalember! Neked még otthon is pihenned kell! Tudod, mit jelent az?

Rasanid azonban nem hagyta magát:

- De…

- Ászel néni, tessék rászólni, rám nem hallgat!

- Igaza van Talisának, otthon is pihenned kell. Séta legfeljebb a szobád és a terasz között lehet, hogy egy kicsit levegőn is legyél.

- És ezt meddig kell csinálni? – Rasanid most nagyon lelombozódott, nem szeretett egy helyben ülni.

- Amíg el nem múlik a fejfájásod. Ez orvosi rendelet.

- Ne lógasd az orrod, egy kis pihenés nem fog ártani. Meg, ha lehet, meglátogatlak otthon is. Szabad?

- Gyere csak, amikor tudsz! Talán te rá tudod venni ezt a lurkót, hogy maradjon veszteg.

- Jó, hát ha muszáj. - Rasanid lemondóan sóhajtott. Két ilyen határozott nővel nem versenyezhet. - Úgy látom, össze fogtatok ellenem. Na, szépek vagytok. – Ászel néni és Talisa összemosolygott. Rasanid nem tudta, de tényleg összebeszéltek a fiú háta mögött. Mindkettejüknek fontos volt, hogy Rasanid meggyógyuljon, és ehhez sokat kell pihennie. – És mikor megyünk biciklizni?

- Kisfiam, most estél le a bicikliről, de máris vissza akarsz rá ülni?!

- Mért ne?

- Azt hiszem, mégse gyógyult meg teljesen. – Talisa lemondóan csóválta a fejét és nagyot sóhajtott. Rasanid sosem volt könnyen kezelhető.

- Maradj itt vele, Lisa, szólok a doktornak, hogy adjon neki még egy infúziót. - Rasnid rémülten nézett hol az anyukájára, hol Talisára. Nem merte bevallani, de rettegett a tűktől, és tudta, hogy az anyukája nem viccel.

- Oké, hazamegyek, jól nevelten pihenek és a bicikli közelébe se megyek legalább egy hónapig! Most jó?

A két nő diadalmasan nézett össze:

- Lisa, nyertünk.

- Jók vagyunk mi ketten, Ászel néni!

Rasnid nem tudta, hogy mérges vagy sértődött legyen. Azt hitte, csak viccel, mikor meggyanúsította az anyukáját és Talisát, hogy összebeszéltek, de úgy látszik, tényleg megcsinálták. Szemrehányóan nézett egyikről a másikra, de ők csak álltak az ágya két oldalán mosolyogva.

- Aggódunk érted, és csak jót akarunk. – Rasanid anyukájának felesleges volt magyarázkodnia, mert fia magától is rájött erre. Rájuk mosolygott és megfogta a kezüket. Hálás volt nekik, örült, hogy végig mellette voltak. Ezt a két nőt szerette a legjobban a világon. Talán egyszer el is mondja nekik.

2005. máj. 22.

-darwine-