Éjszaka fél 12 volt. Most jöttek vissza a fellépésről, de egyikük se tudott aludni. Jól érezték magukat a színpadon, mindenki a legjobb formáját hozta. Élvezték, amit csináltak, a néptánc számukra több volt, mint hobbi.

Ez a nyár ismét egy külföldi fesztiválról szólt. Már másodszor vettek részt egy ilyen fesztiválon és a tenger közelsége csak fokozta az izgalmakat. Egész nap a parton lustálkodhatnak, fellépések csak este 10-kor lesznek. A mai volt az első igazi szereplés a tegnapi fogadás és nyitóest után. Nagyon jól megcsináltak mindent, mint az igazi profik. Mint hogy már majdnem azok is voltak:)

A kollégium lassan csöndesedett el. Túl sok volt a friss élmény, amit meg kellett beszélni. Végül, negyed 2 környékén már csak egy alak suhant nesztelen a folyosón. Talisa volt az, a szólótáncos. Járása könnyed, kecses volt, hosszú barna haja a vállára omlott. A társalgóba igyekezett egy pohár hideg italért.

A társalgó üres volt, csak az automaták gyér fénye világított. Nem kapcsolt lámpát, így is eléggé látott. Az italautomata kínálatát nézegette, közben felcsavarta a haját kontyba. Mindig így hordta, ha melege volt.

- Azt hiszem, jeges teát iszom. – mondta félhangosan, csak úgy magának.

- Én is azt akartam, de kifogyott.

Talisa ijedten fordult meg. Rémülete gyorsan elillant, a homályból csak Rasanid, a táncos párja lépett elő.

- Kóstold meg a vegyes gyümölcsöt. Hideg és nem túl édes.

- Köszi. Ez az, ugye? – a gép hangosan zúgott, míg kiadta az italt. Valóban kellemesen hideg volt, Talisa körül mégis egyre izzott a levegő.

- Ha a többi fellépés is ilyen jól fog sikerülni, azt hiszem, közönség-kedvencek leszünk. Ekkora tapsot se kaptunk még sehol. – Rasanid elgondolkodva meredt maga elé, miközben már a folyosón mentek. Még most se merte elhinni a nem várt sikert.

- Hát igen, ez csak természetes. Ilyen profi táncosoknak minimum ekkora taps jár. – Talisa, mint mindig, most is poénkodott. Szeretett Rasaniddal beszélgetni, mert nagyon jól tudtak együtt viccelődni.

- De most komolyan. Te gondoltad volna, hogy állva fognak tapsolni a szólónknak?

Talisa megállt és mélyen belenézett Rasanid szemébe, mielőtt válaszolt volna. Ezt most nem lehetett egy poénnal elütni.

- Igen, valóban jól sikerült. Azért, mert mi ketten csináltuk. Te meg én.

A hold halványan besütött a folyosóra, ezüstös fénnyel öntve el mindkettőjüket. Rasanid még sosem látta ilyen szépnek táncos párját. Talisa szeme most még jobban ragyogott. Csak álltak ott némán, egymást nézve. Egy eddig eltitkolt érzés lopakodott elő és telepedett közéjük. Talisa lassan megfogta Rasanid kezét. Már annyiszor álltak egymás mellett kézen fogva, de ez most teljesen más volt. A fiú gyengéden magához ölelte Talisát. Csillogó szemétől még most sem tudott szabadulni. A külvilág lassan eltűnt a hideg, üres folyosóval együtt. Csak ők ketten álltak egymást átölelve a holdfényben.  Az eddig eltitkolt érzés, a szerelem most már teljesen befonta őket. Egyre jobban összesimultak. Rasanid lehajtotta a fejét és lassan megcsókolta Talisát. Az idő és a tér megszűnt számukra, ajkaik lágyan összetapadtak, szívük megtelt egymás iránt érzett szerelemmel és csak csókolóztak, csókolóztak, csókolóztak…

------------------------------------------------------ o ----------------------------------------------------

A sötétséget lassan felváltotta a hajnali szürkület. Rasanid még aludt. Talisa a falon játszadozó árnyakat nézte, feje a fiú vállán nyugodott. Amióta először megcsókolták egymást, nem szóltak egymáshoz egy szót sem, de nem is volt rá szükség. Mindig megértették egymást egy pillantásból vagy egy mozdulatból is.

Talisa most igazán boldog volt. Fejében immár századszor futottak végig a tegnap történtek sora. Az öltözői izgalom, a lánytánc, a szóló, a tutti, a sikerélmény, a társalgói találkozás, a folyosó a holdfényben, Rasanid… És most együtt aludtak. Régóta ismerték egymást, vakon bíztak a másikban, de csak most kerültek igazán közel egymáshoz.

Rasanid lassan kinyitotta a szemét, rámosolygott a karjában fekvő lányra.

- Jó reggelt, Napsugár! – köszöntötte.

- Szia, Álomszuszék! – Talisa közelebb húzódott párjához, hogy közelebbről a szemébe tudjon nézni. Rasanidnak nagy, acélkék szemei voltak, amelyek boldogan, szeretettől sugározva néztek vissza a lányra.

Percekig csak feküdtek egymás mellett, Rasanid Talisa arcát cirógatta. A fiú érezte, hogy Talisa tisztában van az iránta érzett érzéseivel, de mégis ki kellett mondania:

- Szeretlek.

- Én is szeretlek. – Talisa felnevetett a boldogságtól és még jobban a fiúhoz bújt.

A madarak a fákon daloltak, a felkelő nap sugarai besütöttek a szobába. Rasanid mélyen, szenvedélyesen megcsókolta Talisát.

Azt kívánták, bárcsak örökké tartan ez a reggel.

2005. április 21.

- darwine-