A Nap már fáradtan sütött, a langyos délutáni szellő néha-néha már sárga leveleket kergetett, de a természet még a nyárban élt.

Talisa behunyta a szemét, arcát a szél lágyan cirógatta. Gondolatai messze szálltak. Ez egy különleges nyár volt, kalandokkal és szerelemmel teli. Most is Rasanidra gondolt.

Kellemes szerda délután volt, még csak most kezdődött az iskola, nem volt sok dolguk. Talisa örült az új tanévnek, hisz a nyáron nem sok alkalma volt a barátaival találkozni. Most a két legjobb barátnőjével ültek a suli mellett. Tarána magas, karcsú lány volt vállig érő, dús, vörös hajjal. Ő volt a legidősebb hármuk közül, mint egy ’vezetőre’ tekintettek rá. Liszit valamivel alacsonyabb és vékonyabb volt. Rövid, fekete haja volt.

- …és azóta már három levelet írt. Hiányzok neki és szeret! – Tarána épp legújabban megismert fiújáról mesélt, már vagy harmadszor. Mindig is ő beszélt a legtöbbet.

- Hú, hogy te milyen szerencsés vagy! Én is megismerkedtem egy fiúval júliusban, de azóta se jelentkezet. Most meg már nem érdekel.

- Liszit, te maradj csak a Kigyúrt pasinál, az való neked! – ha jó kedvük volt, azaz mindig, így heccelték egymást, merő szeretetből – És te, Lisa, mikor mesélsz a Rómeódról?

- Tessék? – eddig is hallgatta, mit beszélgetnek a lányok, de az e kérdés túl gyorsan rántotta vissza Talisát a jelenbe.

- Egyértelmű: szerelmes vagy. Két kilométerről látszik rajtad, hogy összeszedtél valakit.

- Gyerünk, Lisa, minden piszkos részletet hallani akarunk! – a két lány szorosan közrefogta Talisát és feszülten figyeltek. Szerették együtt megvitatni a pasi-ügyeket.

- Tara, te mindent észreveszel! Már korábban el akartam mondani, de eddig csak ti beszéltetek. – játékosan rájuk kacsintott, majd nevetve folytatta: - Szóval, júliusvégén történt a Fesztiválon. Összejöttem Rasaniddal. Olyan romantikus volt! Csak álltunk a folyosón, némán, és…

- Na várj csak! – Tarána olyan hirtelen pattant fel, mintha rugón ült volna. – Te összejöttél azzal a csóróval?!

- Nem csóró! – hirtelen Talisa is fölállt. Pillanatok alatt nagyon közel került a kiboruláshoz. Egész augusztusban arra várt, hogy elmesélje a barátnőinek az első Rasaniddal töltött éjszakát, de erre a reakcióra nem számított.

- De hát te is beláttad, hogy az! – Liszit gyorsan közéjük állt.

- Csak azt mondtam, hogy igazatok van, öltözködhetne divatosabban is!

- De nézz rá! Ez már borzasztó! Ráadásul te is tudod, melyik osztályba jár! Azt hiszik, jobbak nálunk!

- Az egyáltalán nem jellemhiba! – Talisa keményen nézett farkasszemet Taránával. Nem akarta megbántani, de a szeme akaratlanul is szikrázott – Különben is! Csak látásból ismeritek! Még nem is beszéltetek vele!

- Elég volt annyi, amennyit hallottunk róla a te szavaidon kívül. – Talisát mélyen szíven ütötték Liszit szavai. Most már nem haragot érzett.

- Jajj, Lisa, ugye, most csak viccelsz, hogy összejöttél vele? Ugye nem mondtad komolyan? Ennyire nem lehetsz hülye!

- Tara, hogy mondhatsz ilyet! – Talisa szemei megteltek könnyel, egy lépést hátrált a lányoktól. – Már mióta meg szeretném osztani veletek, hogy milyen boldog vagyok, ti meg a fejemhez vágjátok, hogy mennyire hülye vagyok! Csak mert nektek nem szimpatikus a barátom! Pedig nem is ismeritek! – Talisa most már nem tudta az érzelmeit visszafogni. Szemeiből patakokban folytak a könnyek. – Ez most nagyon rosszul esett! Főleg azért, mert tőletek kaptam meg! Én szeretem Rasanidot!

Felkapta a táskáját és rohanni kezdett. Nem hallott semmit, vissza se nézett. Szíve keserűséggel volt tele. Meg sem állt, míg haza nem ért. Végig futott a városon, távol akart lenni mindentől.

Otthon bezárkózott a szobájába és hangosan felzokogott.

-------------------------------------------------------o----------------------------------------------------

„Nem is csóró!” – Talisa mereven bámulta számítógépet, és… duzzogott. „Igenis, nagyon jól néz ki és egy rendes pasi. De mit tudják azt ők, nem is beszéltek vele soha! Aki meg szerelmes, az nem hülye!” – Bip-bip! A monitoron felbukkant egy aprócska ablak, ami egy pillanatra elterelte Talisát a délután történtekről. Elblek és Zsefina hívták be a szokásos csevegőszobába.

- Mizu, Tali? Jössz pénteken hozzánk, ugye? És ott is alszol?

- Mi van?

- Mi ez, hogy nem vagy képben??? Elbleknél fényképnézegetős buli lesz, nem emlékszel? Ugye, most csak hülyéskedtél?

- Ja, persze, megyek………..talán.

- Mi az, hogy talán? Történet valami?

- Nem!.....................vagyis igen. – Talisa újból elszomorodott, most nem szívesen mesélte el, mi történt, pedig Elblek és Zsefina a múltkor is megvigasztalták, amikor összeveszett Taránával meg Liszittel.

- Rasanid? Ő nem, mert ma is tök boldog volt.

- Tarána vagy Liszit?

Talisa akaratlanul is elmosolyodott. Úgy látszik, nem leplezhet semmit, mindenki kitalál mindent.

- Mindkettő

- Mi történt?

- Megbántottak.

- Mivel?

- Hát…….elmondtam nekik, hogy összejöttem Rasaniddal.

- És?

- Ez jó, örültek, nem?

- Nem mondhatnám.

- Nem??? Hogyhogy?

- Szerintük Rasanid csóró, meg hogy ’te is tudod, melyik osztályba jár’ meg hogy ’nem lehetsz ennyire hülye, hogy pont vele jöjj össze’! – megvan. Leírta. Mintha könnyebb lenne valamivel.

- És te mit mondtál rá?

- Hogy Rasanid nem csóró, nem jellemhiba, hogy abba az osztályba jár és hogy ők nem is ismerik. Liszit azt mondta, hogy elég az, amit hallottak róla (szerintem alaptalan, akárki mondta), Tarána meg lehülyézett, hogy Rasaniddal járok, meg ugye csak viccelek?

- Ó, szegénykém!

- És te hogy reagáltál ezekre?

- Hogy én szeretem Rasanidot és ez most nagyon rosszul esett tőlük.

- Aztán?

- Aztán elrohantam. Hazajöttem.

- Nem értem. Hisz annyira jóban vagytok.

- Annyi az egész, hogy nekik nem szimpatikus Rasanid.

- Szerintem beszélj velük. Biztos nem úgy gondolták.

- Akkor hogy, Zsefi??? Ezt nem nagyon tudom máshogy gondolni!

- Hát…

- Akkor is próbálj meg velük beszélni, igaza van Zsefinek!

- Kösz, Elblek!:) Te meg, Tali, most menj, higgadj le, aludj egyet, és holnap beszéljétek meg!

- Ha tényleg nagyon jó barátnőid (amibe biztos vagyok), meg tudjátok beszélni és elfogadják, bármit mondasz.

- Asszem, igazatok lehet. Talán már most elmegyek aludni. Köszönöm lányok, most, hogy kiírtam magamból, máris sokkal jobb!

- Szívesen, Napsugár! ;)

- Elvégre ezért (is) vagyunk neked!

- Tudom és köszönöm! Puszi nektek!

- Puszi, helló!

- Szió! És pussz!

Talisa gyorsan kikapcsolta a gépet, már elég késő este volt. Alig tanult valamit, de ez nem érdekelte most. Semmi se izgatta, még az sem, hogy kapott egy SMS-t. Gépiesen nézte meg, más esetben örült volna ennek az üzenetnek: SZÉP ÁLMOKAT, ANGYALKÁM! SZERETLEK: RASANID.

„Te összejöttél azzal a csóróval?” – Tarána szavai újból felcsengtek a fülében. Kedvtelenül dobta félre a telefonját, majd végigdőlt az ágyán. Nem tudott elaludni, minduntalan Liszit és Tarána jelent meg előtte.

„Elég volt annyi, amennyit hallottunk róla…” – „Ráadásul te is tudod, melyik osztályba jár!”

Rasanid a velük párhuzamos osztályba járt, de csak tavaly jött ebbe e suliba. A két osztály, amióta csak gimnáziumba jártak, rivalizáltak egymással. Nem szívesen beszélgettek, elvoltak egymás mellett, de mindenkinek meg volt a saját véleménye a másik osztályról.

Talisát ez onnantól fogva nem érdekelte, hogy Rasanid átjött ebbe a gimnáziumba. Az bántotta igazán, hogy Tarána valamiért különösen nem szerette azt az osztályt, és Rasanidot is egyből besorolta, pedig még látásból is alig ismerte.

Talisa végül is nehezen, de elaludt. Nem tudott igazán mélyen aludni, többször is felébredt és mindig eszébe jutottak a lányok szavai.

--------------------------------------------------------o---------------------------------------------------

Egész nap nem álltak szóba egymással, csak álltak egymás mellett. Talisa reggel ugyan kigondolta, mit kéne mondania, de Lisziten és Taránán nem látszott, hogy ki szeretnének békülni.

Csütörtökönként mindig az utolsók között hagyta el az iskolát, ilyenkor sok órája volt. Az ajtóban Rasanid várta – már régen voltak kettesben.

- Mi a baj, Szívem? – Rasanid is mindig észrevette, ha valami bántotta a lányt.

Talisa hozzábújt, szorosan átölelte. Hogyan mondja el neki, mit mondtak a lányok?

- Így nem tudok rajtad segíteni, Angyalka. – a fiú megcsókolta Talisát, de aggasztotta a lány bánatos pillantása. – Mondd el, segíteni szeretnék.

- Csak annyi…hogy…Tarának és Liszitnek nem vagy szimpatikus. – nem tudta elmondani az egészet, nem akarta, hogy Rasanid rosszul, esetleg kellemetlenül érezze magát.

- Csak ennyi az egész? – Rasanid felnevetett és magához ölelte Talisát. Örült, hogy nincs semmi komoly baj. – Mondd meg nekik, hogy sajnálod őket.

- De összevesztünk emiatt!

- Ez butaság! Holnap szépen béküljetek ki és felejtsétek el az egészet.

Rasanid mindent olyan egyszerűen vett. De Talisa akkor sem tudta elmondani az egészet. Megerőltetett egy halvány mosolyt és megcsókolta a fiút.

- Kísérj haza, kérlek.

-------------------------------------------------------o----------------------------------------------------

A péntek is ugyanúgy eltelt – ültek egymás mellett, szótlanul. De aztán, negyedik órában Liszit egy cetlit tolt Talisa elé:

                        Szeretnénk veled beszélni. Kajaszünetben.

                                                                       T és L

Talisa szeme felcsillant – talán bocsánatot akarnak kérni? Lopva oldalra sandított – a két lány mereven jegyzetelt, nem látszott rajtuk, hogy békülni szeretnének, ugyanolyan hidegek voltak, mint tegnap. Talisa lemondóan sóhajtott, és csak ennyit írt:

                                   Dolgom van.

Visszacsúsztatta a cetlit Liszitnek. Mindketten elolvasták, de nem írtak rá semmit. Talisa végképp lemondott minden reményről – „ha békülni szeretnének, most mindenféleképpen beszélni akarnának velem.”

-------------------------------------------------------o----------------------------------------------------

Talisa gyorsan iszkolt ki az udvarra. Ebédszünet volt.

- Lisa, várj!

- Beszélnünk kell veled. – Tara és Liszit szorosan megfogták két oldalról és az udvar egy nyugodt sarkába húzták.

- Tudjuk, hogy nincs semmi dolgod, ezért most meghallgatsz minket.

- Tényleg nincs semmi dolgom. – Talisa elpirult, nem szeretet hazudni. – Tulajdonképpen én is szeretnék veletek beszélni, csak azt nem tudtam még, hogy mit is mondhatnék pontosan.

- Akkor most csendben végig tudsz minket hallgatni.

- Lisa, bocsánatot szeretnék kérni tőled. Görény dolog volt tőlünk, hogy olyan dolgokat mondtunk szerdán.

- Igazad volt, tényleg nem ismerjük Rasanidot. Tegnap megtudtuk, hogy amit róla hallottunk, az mind alaptalan. Egy csaj mondott róla mindenfélét bosszúból, mert nem jött be Rasanidnak.

- Tudjuk, hogy nem törölhetjük el azt, ami megtörtént. Ne haragudj, hogy nem neked hittünk!

- Kérlek, bocsáss meg nekünk, ne haragudj! És legyél boldog Rasaniddal!

- Lányok! – Talisa szeme csillogott az örömtől. – Természetes, hogy megbocsátok! És ti meg ne haragudjatok, hogy szerdán kiabáltam veletek meg elrohantam.

- Nem haragszunk!

- Asszem, én is kiabáltam volna a te helyedben…

- Örülök nektek, lányok!

Összenevettek, átölelték egymást, úgy indultak vissza ebédelni. Mosolyogva, együtt, hárman – mint régen, mint mindig.

Talisa felnézett a kék égre – újból nagyon boldog volt.

- Gyertek, bemutatom nektek Rasanidot!

2005. máj. 7-9.

-darwine-